Alai

Kövér vagyok.

Az, hogy milyen kövér vagyok, attól függ, hogy a kövér melyik oldalról nézel rám. Ha vékony ember vagy, akkor valószínűleg nagyon kövérnek tűnök. Ha te egy nagyon kövér ember vagy, akkor lehet, hogy átlagosnak tűnök neked. Számomra kövér vagyok.

I’ve been all different size. Voltam nagyobb, mint amekkora most vagyok. Voltam kisebb, mint amekkora a középiskolában voltam. Voltam minden a kettő között. Most kövér vagyok; nem szeretem. Mivel tudom, milyen érzés kisebbnek lenni, tudom, hogy jobb érzés, mint most. De most is boldog vagyok – nem a testemmel, hanem az életemmel.”

Ha olyan vékony ember vagy, aki mindig is vékony volt (vagy olyan volt kövér ember, aki halálra dolgozta magát, hogy vékony legyen), valószínűleg valami olyasmit gondolsz, hogy “ha jobban érzed magad kisebbnek, miért nem dolgozol keményen azért, hogy kisebb légy?”. Ha kövér ember vagy, talán arra gondolsz, hogy “én is”, vagy pedig arra, hogy “van mód arra, hogy jól érezd magad anélkül is, hogy kisebb lennél”.

Mindkettőtöknek igaza van. Valamint már mindkettőt tudom.

A testemmel különböző utakat választottam a wellnesshez. Dolgoztam azon, hogy biztonságos és egészséges módon fogyjak, és teljesültem és büszke voltam rá. Ettem már tortát is meggondolatlanul, és nem törődtem a mérleg tűjének felfelé mozgásával. Voltam a fogyás megszállottja. Éltem étkezési zavarral és gyógyultam ki belőle. Voltam szánalmasan kövér. Voltam szánalmasan sovány. Voltam átlagos – se nem kövér, se nem vékony, se nem nyomorultul.

Az, ami most vagyok, sok évnyi önutálat, néhány évnyi önszeretet és 43 évnyi emberi lét eredménye. Ami most vagyok, az rendben van.

Életem nagy részében azt hittem, hogy csak X-et kell elérnem ahhoz, hogy kiteljesedjek.

X lehetett a soványság vagy a pénz; jelenthette a házasságot vagy a válást, az otthonban élést vagy a külföldi utazást. Sok X-et elértem, és büszke voltam ezekre az eredményekre. De végső soron soha életemben nem tettek boldogabbá. Most már hiszem, hogy körülbelül annyira vagy boldog, amennyire elhatározod, hogy az leszel.

Azt hiszem, igaz: van egy küszöb, amely felett már nem lehetsz boldogabb. Ha van étel, ruha és a többi alapvető szükségleted kielégítve, akkor a többi dolog nem elsődleges a boldogságod szempontjából, az csak kellék.

Azt hittem, hogy a soványság a válasz a boldogságomra, de nem így volt. Néhány dologra az volt a válasz – több figyelem, szélesebb körű ruhaválaszték, kevesebb oldalpillantás a nagymamámtól a szaftos tál felett -, de sok mindenre nem volt képes a soványság. Boldoggá tenni engem az egyik ilyen volt.

Tapasztalatból tudom, hogy a súlyom szinte lényegtelen a boldogságom szempontjából. Ezért úgy döntök, hogy kövér maradok.

Változtathatnék a testemen, de most nem akarok. Az okok, amiért úgy döntök, hogy nem változtatok, egyszerre egyszerűek és bonyolultak. Talpgyulladásom van, és nincs kedvem járni. A séta egy egyszerű módja annak, hogy jobban érezd magad a testedben, de a lábam fáj, ezért a séta fáj. A jóga nem fáj, ezért azt csinálom. A séta talán súlyváltozást eredményezne, de erre most nem igazán gondolok. Ehelyett a lábam gyógyítására koncentrálok.

Összességében azonban az egészségem kiváló. Nincsenek sürgető fiziológiai problémák. A vérnyomásom remek, a koleszterinszintem rendben van. Nincsenek olyan kényszerítő egészségügyi kockázatok, amelyek arra ösztönöznének, hogy változtassak a testemen.

A mentális egészségem stabil. A gyökeres egészségemre összpontosítok. Azon dolgozom, hogy belülről gyógyítsam a testemet, spirituális, mentális és fizikai változások kombinációjával. Nem dolgozom a fizikai testem megváltoztatásán, mert végső soron a fizikai testem, bár fontos, kevésbé fontos, mint az összes többi dolog, amin dolgozom.

A testem nem akadályoz meg abban, hogy megtegyem azokat a dolgokat, amiket szeretnék.

Tudok biciklizni, jógázni, kergetni a gyerekeimet, fel- és lefutni egy hegyre és a tengerparton. Tehát minden fogyási kísérlet, most legalábbis, az esztétikában gyökerezne, és az az elvárás, hogy esztétikailag tetszetős legyek, olyan elvárás, aminek nem fogom magam alávetni, mert a szépség nem olyan fontos számomra.

Arra tanítottak minket, hogy a szépet minden más dolog felett értékeljük, amik lehetünk és vagyunk: okosak, viccesek, nagylelkűek, együttérzőek, kedvesek, gondoskodóak. De én nem vagyok fiatal, és nem vagyok bolond. Két dolgot tudok: A szépség múlandó, és azok az emberek, akiket érdekel, hogy szép vagyok-e, nem azok az emberek, akik körül szeretnék lenni.

Mindazért a munkáért, amit a nők (többnyire) a szépségünk eléréséért és fenntartásáért tesznek, a testünk változóban marad. Amit most megpróbálunk széppé tenni, az jövőre megereszkedik. Nem tudom megakadályozni a visszereket, a ráncokat, a striákat. Nem fogom az időmet vesztegetni arra, hogy megpróbáljam. És ha a párom egy nap azt mondaná nekem, hogy szerinte nem vagyok szép, és már nem érdeklem, akkor azt kell mondanom a páromnak, hogy menjen a picsába. Nem akarok olyan emberrel lenni, aki a szépséget többre értékeli, mint az intellektusomat vagy a kedvességemet.

Valaki nemrég e-mailt küldött nekem, és azt mondta, hogy olvasott valamit, amit néhány évvel ezelőtt írtam a kövérségről.

Azt szerette volna tudni, hogy még mindig “kövér és boldog” vagyok-e. Tudni akarta, hogyan lehet elengedni azt a kényszert, hogy vékonynak érezzem magam, de közben örömöt is találjak. Tudni akarta, hogyan találtam békét a testemben. Nem szoktam mindenkinek e-mailt küldeni, de én azért küldtem neki vissza, mert volt valami mondanivalóm, amiről úgy gondoltam, hogy értékesnek fogja találni, és amit nekem is hallanom kellett. A válasz nem az, hogy békét találtam a testemben – hanem az, hogy békét találtam az életemben. Amint megtaláltam ezt a békét, rájöttem, hogy a testem körül érzett felfordulás nem volt erősebb, mint az öröm, amit minden másban találtam.”

Ez a történet eredetileg a Ravishly oldalon jelent meg, és itt engedéllyel nyomtatjuk újra. More from Ravishly:

• A testpozitivitás rendszabályozását abba kell hagynunk
• Szeretheted a tested és megpróbálhatsz lefogyni?
• A soványság nem tett boldoggá, de a “kövérség” igen